Pünkösd a Szentlélek kiáradását szimbolizálja. Azt az időpontot, amikor Jézus és tanítványai szétváltak, és a Tanítványoknak önállóan kellett megmutatniuk életükön keresztül a krisztusi tanításokat.
A korábban tárgyalt feszítő, feszülő időszak így Pünkösdkor, illetve az utána következő Teliholdkor bontakozik ki (június 15), ami után a kiáradás, szétszóródás és a lebontás még erőteljesebbé válik. S mint minden lebontás egy másik oldalról nézve építés.Ezt kell megértenünk a mostani időszakban.
Amikor egy épületet lebontunk tégláról téglára, akkor keletkezik egy új, nagy halom tégla, ahová a régi téglákat pakoljuk. Ha ezt átlátjuk most, és megértjük, hogy a bontásnak tűnő időszak most valójában építés, akkor észrevesszük, hogy az eddig épületnek hitt valami volt a téglahalom, és most építjük a láthatatlanban az igazi épületet. Már azzal a tudással, hogy tudjuk, tudatosan tudjuk, hogy milyen épületet is szeretnék ezáltal felépíteni.
A Holdfogyatkozás mindig a le-felszálló Holdcsomópontokon jön létre, amelyekben mindig megjelenik valamiféle karmikus-szerű üzenet. A szónak nem a karma értelmében, hogy ok-okozat, hanem abban, hogy honnan jövök és hová tartok, és e közben milyen utat járok be. Itt aktiválódik a látszólagos múlt és jövő kapuja, ezek tulajdonképpen válaszutak, afféle csomópontok, amelyeken áthaladunk. Kapuk.
A Kapu most kinyílik, mert az ősi, bennünk élő Mag lesz megszólítva. Emlékezni fogunk arra, hogy honnan indultunk el, és minden emberben egyre erősebben fog ragyogni az az egyedi esszencia, egyedi szín, amivel erre a nagy utazásra indult. (Nap-Merkúr-leszálló Holdcsomópont)
Tovább az íráshoz:
http://csillagmag.hu/csillaguzenetek/belepes-a-tejutkapun/

